Kingáról
Kinga Kosh neve öröktől létezett, de én csak másfél évtizede találtam rá. Engem várt. Ahogy elfogadtam, elindultak bennem változások, és egy időben kifolytak kezeim közül a versek.
A VERSEK. Így, végig nagybetűvel.
Kinek? Miként? Miért?
Megannyi kérdés, amire nincs válasz, de van HIT. Hit abban, hogy ami van, jól van, és ahogyan egy gyermek születésénél nem kérdezzük ezeket, ne tegyük itt sem. Mondhatjuk azt, amit egy gyermeknél: engedtem, jött, elfogadtam.
A verseket szokták elemezni, magyarázni. Nem lenne jó, ha TE, aki olvasod, Te is így tennél. Vagy meg szeretnénk érteni a margaréta szépségét, és ezért egyenként kitépjük a fehér szirmocskákat, lemérjük, lerajzoljuk, majd kielemezzük, hogy miért tetszett?
Csak olvassad, vagy hallgassad, újra és újra. Azt, ami tetszik, azt, ami valamiért most a lelkedhez ér.
Ami örök, az bennünk létezik. Meglelni azt egy élet feladata. Lehántani róla a rétegeket, és ismerkedni vele, magunkkal.
Ahogy nekem boldogságot hoztak a versek, írások, novellák, mesék, úgy hozzanak áldást, örömet, kiteljesedést, vagyis boldogságot Neked is!
